A siklóm és én
Úgy indult, hogy szombat délelott elmentem a Deák téri
kisállatkereskedésbe. Nézelodtem, hogy esetleg vegyek-e egy kis kedvencet. A
díszhalak és a majmok nem nagyon dobtak fel, viszont azon kaptam magam, hogy
többször is visszamegyek a sikló üvege elé. Nem haboztam sokáig, vásároltam egy
kb. 40 centi hosszú 4 centi széles siklót meg hozzá valami tápot, ami nem tudom
mibol van, mindenestre a szaga a frissen vágott fure emlékeztet.
Miután
hazaértem beletettem egy nagy 10 literes üvegbe, adtam neki egy tálkában vizet
és dobáltam be mindenféle leveleket. Láthatóan kényelmesen elhelyezkedett.
Meglepodtem hogy milyen száraz a bore és hogy milyen izmos kis teste van.
Egyáltalán nem undorodtam, inkább kellemes volt érinteni. Pár hete egy filmben
láttam egy jelenetet egy lánnyal és egy siklóval. Azóta már többször
kikölcsönöztem a videót, hogy alaposan tanulmányozhassam. És most végül vettem
egy saját siklót.
A barátaim nem értették miért nem megyek aznap este velük
bulizni, mondták, hogy egy "ilyen csinos lány nem maradhat otthonm", de mondtam
nekik hogy fáradt vagyok és tévézni fogok. Ahogy közeledett az este egyre
izgatottabb lettem, többször is kivettem Csuszit az üvegbol. De nem akartam
elkapkodni semmit, vártam hogy egymásnak szentelhessük az estét.
Hét óra
körül teleengedtem melegvízzel a kádat, kinyitottam egy pezsgot és a fürdokádban
ülve elkezdtem kortyolgatni. Hirtelen eszembe jutott, hogy mi lenne, ha betenném
Csuszit a vizbe magam mellé. Ez nem volt a terv része. Nem tudtam, hogy a siklók
mennyire szeretik a vizet és hogy nem lesz-e túl meleg neki a fürdovizem, de egy
próbát megért.
Úgy ahogy voltam, meztelenül, csöpögve kiszaladtam a szobába
és bevittem a fürdoszobába az üveget és a tápot tartalmazó tubust a kád mellé.
Hogy teljesen ráhangolódjak a dologra meggyújtottam a gyertyát a kád sarkán és
leoltottam a lámpát. Iszonyú izgalmas volt az egész. Belemásztam a kádba, jó
volt megint érezni a meleg vizet, meert már kezdtem kicsit vacogni. (De ez
lehet, hogy az izgalomtól volt.) Ittam még egy pohárral a pezsgobol és éreztem,
hogy kezdek kicsit becsípni és elengedni magam. Kellett is, mert ilyesmit még
soha nem csináltam, és volt bennem egy kis félsz is.
Pár perc után
elérkezett a pillanat. Belenyúltam az üvegbe és kivettem Csuszit. Mit modjak,
alaposan tekergozött, de biztos kezekkel fogtam. Lassan beletettem a vízbe, és
figyeltem, hogy mit fog csinálni. Szemmel láthatóan nem volt ellenére a dolog,
eloször egy darabig csak lebegett a kád végében a víz tetején, aztán lassan
elkezdett úszkálni minden felé. Elképzelve, hogy beúszik a lábam közé, éreztem
hogy megtelik nedvvel a puncim, de nem mozdultam semmit, csak vártam, hogy
hozzám érjen. Próbálkozott kimászni a kádból, de nem tudott felkapaszkodni a
falán szerencsére. Akkor vette észre a vízbol kiemelkedo térdeimet.
Odatekergozött és gyorsan fölsiklott rajta. Jó érzés volt, ahogy átkulcsolta a
lábamat a térdhajlatnál, de többre vágytam. Sajnos nagy bánatomra a víz alá nem
ment be, úgyhogy nekem kellett kitalálnom valamit. Kiengedtem a dugót, hogy
kicsit lejjebb menjen a víz. O közben a térdemen tekergozött és szemmel
láthatóan nem akart már visszaereszkedni a vízbe. Arra gondoltam, hogy ezt
kellene kihasználnom. Ahogy ment lejjebb a víz, egyre nagyobb területet vett
birtokba a combomon, és néha már majdnem becsúszott a lábam közé. Nagyon
felizgultam már ekkorra, és alig vártam, hogy a siklóm végre hozzáérjen a
csiklómhoz. Azonban nem akartam, hogy a víz teljesen elfolyjon, ezért bedugtam a
dugót, és a fejem fölött levo fogasról leakasztottam a nagy fürdolepedomet.
Összehajtogattam és betettem a fenekem alá a kádban, és így sikerült úgy
felpolcolnom a csípomet hogy mindenem a vízben volt, de a puncim már a víz
fölött.
Csuszi nem is sokáig várt, rögtön rácsúszott a nedves punimra.
Hihetetlenül izgató érzés volt, ahogy éreztem, hogy egy keskeny izmos test
óvatosan utat váj magának a szeméremajkaim között. A szép kis feje éppen a
csiklómon volt, ami eközben borsó nagyságúra duzzadt. Csuszi felfedezoútra
indult altestemen. Láttam, hogy a víz felé és szaglászik, és mivel nem akartam,
hogy esetleg visszacsússzon, megnyitottam a forró vizet. Látszott, hogy ez
elvette a kedvét a vízbe merüléstol és újra ott tekergozött a belso combomon, az
egyetlen olyan helyen, ahol nem érte a víz.
Ahogy egyre forróbb lett a víz
körülöttem én is egyre jobban beindultam. Az volt a jó, hogy Csuszi egyszeruen
nem tudott olyat csinálni, ami ne lett volna irtó izgató. Szerencsére elég aktív
volt. Becsuktam a szemem és csendben élveztem, hogy a lábaim között egy kis
élolény ficánkol. De ami a legjobban hiányzott az nem történt meg. Szerettem
volna, ha megtalálja az utat egy kicsit befelé is a testembe, mint ahogy a
filmben láttam. Ekkor jött a korábban már tervezgetett videóról ellesett lépés.
Megfogtam a tápot tartalmazó tubust, lecsavartam a tetejét, és óvatosan
félretoltam Csuszit, hogy felnyomjam a tubust a puncimba. Annyira nedves voltam,
hogy ez abszolút nem okozott gondot. Kinyomtam egy kis tápot,kihúztam és
letettem a tubust és feszülten vártam, hogy mi fog történni.
A gyertyafény
pislákolásánál láttam, hogy emelgeti a fejét a siklóm. Lehet, hogy éhes volt,
mert a kaja szaga egyértelmuen lázba hozta. Ide oda tekergozott egyre jobban
befészkelve a fejét az ajkaim közé. Éreztem, hogy a lyukamnál van a feje. És
ekkor szép lassan elindult befelé. Azt hittem elájulok! Ilyet még sohasem
éreztem. Mintha egy minden irányba tekergozni tudó izmos, vastag ujj
tapogatózott volna befelé a punimba. Szép lassan haladt. Eloször csak a pici
fejét dugta be, aztán lassacskán nyomta utána a testét. Abban a pillanatban
elélveztem. Igyekeztem nem rángatózni, nehogy kicsússzon. Összeszorítottam a
fogaimat és a félig csukott számon valami számomra is ismeretlen hangon félig
suttogva magas hangon nyögdécseltem.
Valószínuleg az izmaim ütemes
összehúzódásától Csuszi egyre beljebb került, ami csak tovább fokozta az
élvezetemet. És jópár másodperc múlva, amikor megint tudtam figyelni kicsit
ijeszto módon már csak azt vettem észre, hogy a negyven centis siklóból csupán
öt centinyi farok lóg ki! Bevallom oszintén tényleg megijedtem egy pillanatra.
Ekkor viszont azt vettem észre, hogy a farka fölött egyszer csak kibukkan egy
kis fej. Hihetetlen, de belül már megfordult. Így, kétrét hajtva, már olyan
vastag volt, mintha egy farok lenne bennem. Azzal a különbséggel, hogy egy fasz
képtelen ilyen mozgásra. Ekkor lassan elkezdett a fejével elore kifelé siklani,
fölfelé a csiklómat dörzsölve a hasamra igyekezett, miközben a farkincája még
befelé vándorolt. Leírhatatlan érzés volt, mintha úgy basztak volna meg, hogy
egyszerre befelé és kifelé is mozognak bennem és közben még a csiklómat is
izgatják. De mindezt nem gyorsan, hanem olyan könyörtelen lassúsággal, ami engem
ismét elkezdett fokozatosan a csúcs felé vinni. Mielott azonban újra
elélvezhettem volna Csuszi kicsusszan belolem és összegömbölyödött a hasam alján
befészkelve magát a kis szorpamacsba, amit meghagytam borotválás után. Kicsit
hoppon maradtam, még egyáltalán nem akartam abbahagyni. Megfogtam a teste
közepénél az egyik kezemmel, a másikkal pedig a teste háromnegyedénél. A maradék
kb tíz centiméternyi tekergozo farkincáját pedig elkezdtem feltolni magamba. Nem
is gondoltam volna, hogy így tud csapkodni a farkával, de amikor már bennem
volt, mindez az én javamat szolgálta. Belegondoltam, hogy bennem tekereg egy
siklófarok és hogy megcsináltam, amit a videón láttam és amire mát többször
masztiztam. Közben még beljebb toltam magamba, és már félig bennem volt.
Összevissza tekergozött odabenn, ráadásul a kintlévo felét ráfeszítette a
csiklómra, úgyhogy nem volt más dolgom, mint ígytartani és lehúnyt szemmel várni
a második orgazmusomat. Ez még nagyobb volt mint az elso, mert nem kellett
visszafognom magam. Miközben hullámformában fodrozódva tekergozött bennem, és is
nyugodtan mozoghattam a csípommel elore-hátra, fel-le, és hagyhattam hogy
végigrázza az egész testemet a remegés, amíg véget nem ért a második felvonás.
Eztuán visszatettem Csuszit az üvegbe, kimásztam a kádból és megtörülköztem.
Reméltem, hogy nem lett semmi baja a siklónak, de úgy tunt hogy minden a
legnagyobb rendben. Karikára tekeredve feküdt a leveleken miközben a nyelvét
öltögette. Adtam magamnak egy kis pihenot. Fogtam az üveget, a maradék pezsgot
és a jól bevált siklókaját és bevonultam az ágyikómba. Benyomtam egy videót, ami
annál a résznél állt, ahol tegnap abbahagytam, amikor elélveztem. A szereplo no
éppen egy igazi nagy lófaszt ízlelgetett, nyalogatott többek között a saját
puncinedvét nyalva le, ami elozoleg rákerült. Az elozo jelenetben a no
meglovagolta a ló faszát és most azon volt, hogy kiszopja belole a rengeteg
spermát. Éreztem, hogy megint kezdek beindulni, de most nem akartam magamnak
csinálni mint tegnap, pláne hogy itt volt velem Csuszi. A fantáziám rögtön be is
indult. Odaszaladtam a ruhásfiókhoz és elovettem a legszorosabb bugyimat. Egy
nagy tuvel szúrtam bele alul pár lukat, majd visszabújtam az ágyba. Közben a
videón folyt a pacicumi.
Volt egy ötletem és kiváncsi voltam meg lehet-e
valósítani. Felhajtottam a maradék pezsgot és ismét a tubusért nyúltam. A punim
addigra már megint nedvedzett egy kicsit vagy a film vagy az izgalmas ötlet
miatt. Éreztem, hogy picit sokat ittam, de így szédelegve talán többet meg
mertem tenni, mint amúgy. Feldugtam a tubust és megint kinyomtam belole egy kis
siklótápot. Siettem, mert közben nem akartam a filmbol egy részt sem
elmúlasztani. Fekve felhúztam a szoros bugyimat, de csak térdmagasságig. Tudtam,
hogy kicsit vágni fog, oylan szuk. Már rég ki akartam dobni, de most örültem,
hogy nem tettem. Benyúltam Csusziért az üvegbe. Sejthette, hogy mi vár rá, mert
nagyon tekergozött. Odatartottam a fejét a puncimhoz, hagytam hogy a nyelvével
hadd szimatoljon. Nagyon izgató volt nézni, hogy közben hogy csapkod a farkával.
Kicsit olyan volt a látvány, mintha valami görög mitológiai tenger alatti lény
lennék a lábaim közébol kinövo kígyó farokkal. Nem akartam eroltetni, inkább azt
szerettem volna, hogy magától csúszik belém, mint a kádban. Úgy látszik, hogy a
táp megint megtette a hatását, mert éreztem, hogy a heves faroktekergetése
abbamarad, és egyre jobban nyújta elore a fejét a lyukam felé. Ezért szép lassan
engedtem a szorításán, és ismét megtörtént a dolog. A kis kígyó saját
elszántából elindult hogy belémhatoljon. Széttetem a lábaimat amennyire csak
bírtam és teljesen elengedtem Csuszit. Éreztem magamban, hogy lassan egyre
beljebb csúszik tolva magát elore a hüvelyemben. Lassan tuntek el a centiméterek
bennem és éreztem, ahogy tágulok belül, miközben a lyukam nyilása megmaradt
olyan szuken, mint az elején. Hihetetlen látvány volt. Nem tudok rá jobb szót,
mint hogy gyönyöruen perverz. Már több mint a fele bennem volt, de még mindig
szép lassan siklott befelé. Már ott voltam megint az elélvezés határán, de
tudtam, hogy a bugyit fel kell húznom, különben bármikor egy pillanat alatt
kicsúszhat. Már csak öt centi lógott ki Csusziból, de szerencsére a fejét még
nem dugta elo. Ekkor összébb csuktam a lábaimat és felhúztam a bugyimat pont
abban a pillanatban, amikor a sikló teljesen eltunt bennem. Éppen jókor, mert a
láttam a bugyin keresztül, hogy bújna ki a feje, de a szoros bugyitól nem
tudott. Reméltem, hogy a lukakon kap levegot
Innentol nem volt más
dolgom, minthogy átadjam magam a kéjnek. Felhúztam kicsit a lábaimat és
elkezdtem mozgatni a csípom. A siklóm tekergozött, helyezkedett bennem. Minden
egyes mozdulatával, izmának minden megfeszítésével közelebb juttatott engem az
orgazmushoz. Ekkor már a tévére bámulva, tudtam, hogy a paci hamarosan a no
szájába fog élvezni. Beleképzeltem magam a szereplo helyébe, ahogy érzi, hogy
egyre jobban megduzzad a lófasz a szájában. Az orgazmusomat arra a pillanatra
idozítettem, amikor a lóból kispriccelt a rengeteg geci. Hatalmasat élveztem.
Bennem volt egy eleven vibrátor, ami egy percre sem nyugodott A puncim, mint
valami önálló élolény fortyogott belül. Tágult és összehúzódott minden
pillanatban. Még egy óráig nem vettem ki Csuszit. Végignéztem a kazettát és még
négyszer eljutottam a csúcsra. Ilyen még soha életemben nem volt.
Megnyugtatlak, hogy Csuszinak semmi baja nem lett. Most is itt van az
üvegben az asztalomon és békésen fekszik. Tegnap úgy aludtam el, hogy megint
bennem volt. Éjfél után arra ébredtem, hogy élvezek. Arra gondoltam, hogy milyen
lenne, ha egyszer így mennék el otthonról valahova.
Anita