Brandi: Egy igaz történet
Brandivel a középiskolai éveim végén találkoztam. Akkor a
barátommal, Rickkel járt, aki állandóan azon volt, hogy mepróbáljon
összeismertetni engem vele. Azt mondta a lányról, hogy nagyon vad egy szuka.
Végül engedtem az unszolásnak és elvittem ot kocsin Bartonville-be, ahol a
lány az elvált édesanyjával élt. Késobb megtudtam, hogy tulajdonképpen csak a
lány élt ott egyedül, míg az anyja a különbözo szeretoinek házában. Kiszálltunk
a kocsiból, Rick ellenorizte, hogy az anya kocsija ott van-e, de nem volt ott,
így kinyitotta az ajtót a kulcsával.
Odabent Brandi a díványon feküdt, egy
épphogy puncitakaró rövidnaci és nagyon rövid top volt rajta. Rickre nézett és
elmosolyodott, majd rám szegezte tekintetét. úgy tünt egy kissé meglepodött,
hogy ott látott engem, valószínuleg nem várt mást Ricken kívül. Felállt, odament
a bejárathoz, a melle ugrálásából és a kemény mellbimbóiból arra lehetett
következtetni, hogy nem hordott melltartót.
Körülbelül 160 cm magas, rövidre
vágott szoke haj, halvány bör, ami nem volt annyira halvány, hogy vámpírnak
nézzen ki, de annyira az, hogy kiváló legyen.
-Ó Jack - mondta Rick,
miközben odament hozzá. Mosolyogtam és köszöntem neki.
-Azt hittem csak
ketten leszünk - súgta Ricknek, gondolva, hogy nem hallom.
-Rendben lesz.
Jack jófej. Nem fog semmit sem csinálni, amíg nem mondjuk neki. Ugye, Jack?
-Persze, hogy nem, míg nem kéritek - feleltem, de betolakodónak éreztem
magam.
-Azonkívül Jack mindig játszhat Mutt-tal - mosolygott rám,
nyilvánvalóan tudott valamirol, amirol én nem.
Brandi megfogta Rick kezét és
az enyémet, és levezetett minket a lépcson az alagsorba és a szobájába. Mutt
lent várt ránk. Rick és Brandi bementek a lány szobájába és becsukták az ajtót.
Szerencsémre a kulcslyuk régi típusú volt, így mindent tökéletesen láttam, amit
csináltak. Figyeltem Brandit ahogy levetkozött Ricknek, feltárva halvány melleit
és azzal együtt mélyvörös mellbimbóit, melyek úgy néztek ki, mint ízlelésre
vágyó érett földieprek. Rick is valószínuleg valami ilyesmire gondolt, mert
miközben a lány vette le a cuncitakaróját, Rick legjobb tudása szerint szopta és
nyalta azokat a cicivégzodéseket.
Ahogy levette a kis puncifedot, azt
láttam, hogy nem hordott bugyit! Egy kis kincses ösvény vezetett egy ápolt
bozótba, amely csillogott a fényben, nyilvánvalóan a nedvessége miatt. Sosem
láttam még olyan not, akinek a nedvességétol fénylett a fanszörzete! Rick
lejjebb ment és belevetette arcát a lány lábai közé, aki mozdulatlanul állt,
alkalmanként felnyögött, ahogy Rick nyalta a csiklóját. Rick felállt és levette
a gatyáját, Brandi csak ekkor mozdult meg ismét.
A lány azon nyomban térdre
ereszkedett és el kezdte szopni Rick kemény farkát, 13-15 cm mélyen a szájába
nyelve, bele-beletemetve orrát a fanszörzetbe. Körülbelül két percig szopott,
Rick végignyögte ezt az idot. Kezdett kényelmetlen lenni a 20 centis keményedés
a szuk farmeromban. Elkezdtem dörzsölni magam a farmeromon keresztül, mikor Rick
kiszólt:
- Hey, Jack! Miért nem játszol egy kicsit Mutt-tal? Csak kábé 20
perc múlva leszünk készen...
Egy hosszú nyögéssel nyugtázta, láttam ahogy
Brandi mindkét golyóját a szájába vette.
Amikor Mutt meghallotta a nevét,
odajött az ajtóhoz és majdnem fellökött engem. Mutt elvégre tényleg csak egy
korcs. A legfelismerhetobb fajta benne a németjuhász, de ez csak a fején
látszik. Kábé ötven centi magas a lapockájánál, tarka színu: barna, vörös,
fekete és fehér váltakozik rajta, a szöre rövid. Szintén felizgult, és a részben
kintlevo pénisze nedves volt, ami kb. 15 cm-es lehetett.
Látván a faszát,
kíváncsi lettem, így lehajoltam, hogy megnézzem, erre Mutt fölemelte a lábát,
mint pisáláskor szokta. Természetesen visszahoköltem, ekkor letette a lábát,
majd odajött hozzám és újra felemelte. A pénisze keményebb volt, mint ezelott.
Nyilván azt várta, hogy olyat csináljak, amit mások szoktak. Letérdeltem és
finoman megfogtam a faszát. Letette a hátsó lábát, de a mellso mancsait a
mellkasomra tette és elkezdte kefélni a kezemet. Ez nagyon új és érdekes volt
nekem. Kíváncsi voltam arra is, hogy Rick és Brandi mit csinálhatnak most.
Éppen az ány szélén hajoltak, Brandi lábai a földön, Rick mögötte, és
veszettül basztak, közben Muttal ugyanazt tettem a kezemmel. Rick most kihúzta a
farkát és hagyta, hogy a lány leszopja. Mikor ezt csinálta, láttam, hogy Rick
lábai szorosabbak voltak és a heréi vad táncot jártak. Mikor ez történt, a lány
megállt és visszatért hátulbaszási pózba. Brandi nagyon csendes volt, ritkán
nyögött, de Rick morgott és nyögött minden egyes lökésnél.
A kezem nedves
volt, azt láttam, hogy Mutt nemsoká elélvez. Arrébbmentem, elvesztve jó
látásomat Rickre és Brandire, így Muttnak úgy tudott orgazmusa lenni, hogy ne az
összes fröccsenjen rám. Nagyon készséges volt, visszatért mind a négy lábára,
így tudtam húzogatni a farkát. Akkor láttam a golyóit. Hallottam róluk, de eddig
csak olyan állatokat láttam, amik ivartalanítva voltak. Hatalmas volt! A pénisze
kb. 3 centi vastag volt mindenhol, de a golyóknál kábé hét centi vastag.
Hízogattam a faszát és Mutt olyan volt, mint egy tuzoltótömlo. Az elso
elélvezése kb. 13 cm-rel elotte ért földet és még vagy öt percen keresztül
élvezett, spriccelés spriccelést követve. Ezek már nem mentek olyan messzire,
csak pár centire, nagy tócsát csinálva a padlón. Az utolsó néhány spriccelése a
kezemre folyt. Mikor végzett, fölnyalta a gecijét a földrol.
Már elég kanos
voltam és kielégülésre vágytam. Levettem a gatyámat a tiszta kezemmel, így a
spermaáztatta kezemmel meg tudtam fogni a faszomat és elkezdtem maszturbálni.
Mutt gecije meleg érzés volt a farkamon és még a kezemen is. Mutt sem
idegenkedett a maszturbálásomtól, mert odajött és elkezdte szimatolni, dörgölni
az orrával a golyóimat, és elkezdett nyalni a segglyukamtól a golyóimon át
egészen a makkomig. Mikor elélveztem, próbálta elkapni a szájával, de
legtöbbször a fején vagy a nóziján kötött ki a gecim. Testnedveim egy része a
földet érte, Mutt ezt fölnyalta. Találtam egy pár bugyit a hálószoba ajtajánál,
ezzel letörölgettem Muttot csöpögo gecimtol, éppen idoben.
Eloször egy nagy
morgást hallottam Branditól. Aztán hallottam Ricket üvölteni: " Jövök, rögtön
elélvezek...". Ezt követte egy nagy nyögés és lihegés.
Megtörölgettem
magamat is a bugyikkal és visszavettem farmeromat. Leültem a földre és Muttot
vakarásztam a füle tövénél, közben arra vártam, hogy kijöjjenek és meghallgassák
Mutt farkának dübögését a padlón. Ahogy Brandi szobájának ajtaja kinyílt, Mutt
odaszaladt az elsonek kilépo Brandihez és elkezdte baszni a lábát, de o csak
félrelökte és pirosabb lett a színe hirtelen, mint volt. Rick vigyorogva jött
ki.
Megcsókolta Brandi arcát. "Miért nem adsz Jacknek egy viszlát puszit,
amiért volt oly rendes, hogy elhozott engem ide ?"
Brandi odajött hozzám,
átölelte a nyakamat a karjaival és odanyomta ajkait az enyéimhez. Kicsit
megdöbbentem, de mégjobban megdöbbentem, mikor áttolta a nyelvét az ajkaim
között a számba. Egy kicsit kesernyés és sós ízu volt, és tudom, hogy Rick miért
engedte. Szerette kellemetlen helyzetbe hozni a barátait és barátnoit, és úgy
gondolta, ezúttal mindkettot sikerült. Végül elhúzta tolem, észrevette az újból
elojött merevedésemet.
"Gyerünk!" - mondta, közben megfordult és felment a
lépcson.
-Nyilvánvalóan jól tudod, mit kell tenned. Jobban, mint o - súgta
Brandi a fülembe miközben mentünk a lépcson. -Talán valamikor vissza kellene
jönnöd egyedül is. Tudok mutatni egy pár dolgot, amit csinálok, mikor az utolsó
pillanatban eldönti, hogy nem jön ide - mosolygott és kikísért a kocsihoz, ahol
Rick türelmetlenül várt.
Az egyetlen dolog, amit Rick mondott a szülei
házához tartó úton:
-Nem tudom elhinni, hogy engedted annak a ribancnak,
hogy a gecimtol csöpögo nyelvét a szádba csúsztassa.
Következo héten Rick
szakított Brandivel, miután megtudta, hogy öngyilkosságot kísérelt meg aspirin
túladagolásával. Rick szánalomhiánya a lány iránt végleg véget vetett
barátságunknak. Megtaláltam a kórházat, ahol a lány volt, és küldtem neki
virágot. Meglátogattam, amint engedték, hogy nem családtagok is bemenjenek
hozzá. Elmondta, hogy az anyja nem is mutatkozott. Megpróbáltam kipuhatolózni,
hogy miért akart öngyilkos lenni. Egy csomó okot mondott nekem, alacsony
önbecsülés, zavarodottság és még valami más, amirol nem akart beszélni a
kórházban. Azt mondta, akkor akar majd beszélni, ha kikerül onnan, mert úgy
érezte, hogy én egy olyan ember vagyok, aki megérti.
Brandit a próbálkozását
követo harmadik hónapban engedték ki a kórházból. Fölhívott és mondta, hogy
menjek el hozzá. Azt mondta, hogy megérti, ha nem akarok, de az ajtó mindig
nyitva lesz elottem. Tudom, hogy általában mindenkinek kell egy barát, így
elmentem hozzá.
Brandi izgatott volt eloször, de végül megmondta, hogy tud
Mutt általam való kielégítésérol. Megpróbáltam ezt tagadni eloször, de mikor
mondta, hogy észrevette a friss gecitol sikamlós bugyit, miután elmentünk, már
tudta, és én sem tagadhattam. Bevallottam neki, és azt is, hogy figyeltem oket
kefélés közben. Erre azt mondta, hogy Rick azt mondta neki, hogy valószínuleg
ezt teszem.
Ezután Brandi elmondta, hogy miért is akart öngyilkos lenni.
"Körülbelül egy éve" - mondta szinte sutogva - "Muttot az utcán találtam,
épp a szemetesünket kaparta. Behoztam, megtöröltem és adtam neki kaját a
maradékokból. Ezután Mutt nem ment el soha. Egyik éjszaka, miután Rickel
szexeltünk, Mutt bejött, miközben én még feküdtem az ágyon. Rick már elment, és
túl fáradt voltam a tusoláshoz. Mutt feljött az ágyra, és elkezdte lenyalni Rick
spermáját rólam. Eloször meglepodtem és megijedtem, hogy megharap de miután
elkezdte nyalni a csiklómat és belémdugta a nyelvét, hogy spermát nyaljon,
átengedtem magamat az élvezetnek és hagytam, hadd csinálja. Többször elélveztem
közben, mint Rickel! Ez így ment egy ideig, de aztán megkérdojeleztem saját
épelméjüségemet. úgy gondoltam, valami probléma van velem, hogy egy kutyát
engedek ilyet csinálni. Azt hiszem, öszezavarodtam, hogy élveztem az érzést,
amit Mutt keltett bennem és elélveztem erre. Mikor Mutt legközelebb nyalt, a
térdeimre ereszkedtem és összegörnyedtem. Hiba volt.
Mutt mindig felizgult,
mikor nyalt engem, és ez esetben sem volt ez másképp. Valószínuleg azt gondolta,
hogy magamat kínálom, mert elkezdte szimatolni a puncim és a segglyukamat. A
mellso lábait a hátamra tette, és én felegyenesedtem, hogy valahogy felálljak.
Ekkor csúszott be a puncimba a farka. Forró volt, minden eddigi fasznál forróbb,
és minden eddiginél nagyobb, amiben valaha is részem volt. élvezettel és
meglepve nyögtem, ahogy elkezdett engem baszni. éreztem, hogy valami az
ajkaimnak ütodik, úgy gondoltam, a golyói azok. Mégegyszer mondom, valami nem
stimmelt velem.
A makkja volt az, amit még soha nem láttam, mert soha nem
volt még úgy fölizgulva. Igen keményen baszott, nagyon nedves voltam, mikor a
makkja belémcsúszott. Nagyon hatalmas volt és kényelmetlen, pánikszeruen
sikítottam, mikor elélveztem. Mutt még bennem volt és csak lökött, lökött, mint
egy orült, megpróbáltam kiszabadulni alóla, de nem ment. Kezdtem pánikba esni,
gondolkoztam, hogy vajon elszabadulok-e valaha, vagy ordítsak segítségért. Ekkor
élvezett el. Istenem, megtöltött engem. Azt hittem, belémpisilt lövellés
lövellést követve, olyan forró volt. Ledoltem az ágyra, Mutt még mindig rajtam,
azon gondolkodtam, mikor hagyja már abba a spriccelést és válunk már szét. Még
négyszer ment el, míg rám volt kulcsolódva. Körülbelül fél óráig voltunk
kutyapózban. Végül a makkja visszacsúszott a tokjába, és kihúzta belolem, egy
csomó gecivel körítve. Az a jó kiskutyus annyit nyalt fel belole, amennyit csak
tudott.
Annyira jól esett, hogy engedtem magam megbaszni és a tetofokra
vezetni. Engedtem még néhány alkalommal, hogy lássam, tényleg jólesik-e. és jó
volt. Amikor Rick nem jelentkezett, engedtem Muttnak, hogy megbasszon. én
kielégítettem ot és leszoptam a farkát. De mégegyszer, sejtettem, hogy te magad
elégítetted ki, és figyelsz minket Rickel.
Miután te és Rick elmentetek,
leszoptam Muttot, azt fantáziálva, hogy te vagy az. Azt hiszem, túl messzire
mentem, hogy téged képzeltelek Muttnak. Következo nap eldöntöttem, hogy véget
vetek az egésznek. és ezért van az, ami most van."
Mostanra Mutt is feljött
az ágyra, megfordult, hogy keményre meredt faszát megmutassa nekünk. Mondtam
Brandinek, hogy amit tett, az nem betegség, hanem természetes kíváncsiság volt.
Elmondtam neki néhány élményemet a skótjuhászommal. Meghökkent a hallatán, hogy
más embernek is volt ilyen élménye, csak nem ennyire megrázó.