Döme és a húgom
Sokáig azt hittem, hogy a húgom még mindig szuz. Pedig már 18
éves volt, én pedig már majdnem 20. Én 16 évesen vesztettem el a szuzességem egy
helyes srác segítségével, aki 5 évvel volt nálam idosebb, és akivel a Balatonot
találkoztam.
A húgommal hasonlítunk kicsit egymásra. Kerek arc, nagy cicik
és sajnos a kelleténél egy picivel nagyobb popsi. Bár a volt pasijaimnak
állítólag pont ez tetszett. Egyébként Évi mindig mindenben utánoz. Jó példa
erre, hogy amikor leborotváltam a punimat, két nap múlva o is tök kopasz volt.
Persze ezt csak fél szemmel vettem észre, mert ciki lenne nézegetnem.
Azt
hiszem annyit elég írnom, hogy Békésben lakunk egy kisvárosban. Évivel egy
lakáson osztozunk, de ettöl még vannak titkaink egymás elött. Amit most leírok
az egy ilyen titokról szól, és az lenne a kérdésem, hogy szerinted ez normális
dolog-e.
Oszintén szólva mindig kiváncsi voltam a húgom testére, de csak úgy
mint testvér. Titokban nézegettem ahogy lassan fejlödött és egyre inkább
hasonlitott hozzám. Nyáron teljesen meztelenül alszik, de én mindig felveszek
legalább egy bugyit és egy pólót. Persze ez nem azt jelenti, hogy prud vagyok,
de így nekem sokkal kényelmesebb. Volt olyan, hogy csak kiváncsiságból éjszaka
elemlámpával megvilágítottam a punciját és óvatosan hozzá is értem. Ezt most
csak azért mondom el, hogy láthasd nem vagyok egy ijedös fajta. De ami a múltkor
történt az már nekem is sok egy picit.
Van egy kutyánk, úgy hívják, hogy
Döme. Boxer dándog keverék, de inkább a dándogra hasonlít, csak kisebb. Volt egy
éjszaka, amikor itt volt két srác nálunk és együtt borozgattunk négyesben a
húgommal. A fiúk elmentek éjfél körül én pedig teljesen bekómáltam a bortól. Le
is feküdtem aludni. Egy fél órával késobb felébredtem, mert nagyon szomjas
voltam. Ahogy mentem ki a konyhába a nappali ajtaján benézve láttam, hogy Évi
meztelenül fekszik a díványon. Akkor lepödtem meg, amikor észrevettem, hogy Döme
vadul nyalja Évi punciját.
Teljesen ledermedtem és néma csendben figyeltem
tovább, hogy mi történik. Évi a csupasz punijára tejszínhabot nyomott, amit Döme
nagyon szeret. Amikor lenyalta, akkor újabb adagot nyomott ki, mégpedig
egyenesen bele a hüvelyébe. Döme erosen nyalogatta, és látszott hogy Évinek
mindez nagyon jól esik, mert jócskán dobálta magát.
Aztán egyszer csak
felkelt, és azt mondta Dömének, hogy fekszik. A kutyánk elég fegyelmezett és
rögtön le is feküdt. Évi ekkor odakuporodott a hátsó lábaihoz, és elkezdett a
fütyijénél kotorászni. A következo amit láttam, hogy Döme nagy farka
felágaskodik. Évi ekkok elkezdte szopni, amin teljesen meglepödtem. Eddig azt
képzeltem ,hogy életében nem látott még farkat, most pedig egy kutyáé van a
szájában.
Amikor már szopta egy ideig, akkor megfordult és elkezdte
csapkodni a saját fenekét. Döme ekkor ráugrott és hátulról elkezdte dugni. Nem
tudtam mit csinálni, mert egyszerre rossz is volt nézni, de fel is izgatott.
Maradtam a helyemen szép csöndben.
Észrevettem, hogy Döme lábain zokni van
és így támaszkodik a húgom hátán. Úgy tünt, hogy Évi nagyon élvezi, mert közben
nyögdécselt. Aztán azt hiszem elélvezett, mert erosen rázkódott és markolászta a
saját popsiját.
Azt hittem, hogy véget ért a dolog és már éppen kezdtem
volna visszalopózni a hálószobába, de ekkor Évi megint elkezdte szopni Döme
farkát. Olyan hevesen csinálta, hogy a cicijei csapkodták egymást, ami meg kell
mondjam, engem is kicsit felizgatott. A kezével is rásegített és rövid ido múlva
Döme elkezdett élvezni egyenesen Évi szájába. Kiváncsi voltam, hogy kiköpi-e, de
mindent lenyelt.
Ekkor visszaosontam a szobába, és úgy tettem mint aki
alszik. Évi egy gyors fogmosás után bejött és hamar elaludt. Én még sokáig nem
bírtam elaludni, mert annyira hatottak rám az elözoek.
Az egészet csak azért
írom le, mert a múlt héten kicsit meg voltam fázva, és nem dolgoztam. Lefürödtem
az egyik délelött és bebugyolálva ültem a fotelban. Ekkor jött oda Döme, és
elkezdett szaglászni a takarón keresztül. Megmondom oszintén, hogy nem tudom
miért, de ledobtam a takarót, és átvetettem mindkét lábam a fotel két karján.
Döme rögtön elkezdett nyalni úgy ahogy voltam szétterpesztve, ami nagyon jó
érzés volt, de nem sokáig hagytam, mert olyan ciki. Másnapig vártam és
tervezgettem ,amig meg mertem csinálni, hogy megérintsem a fütykösét. Kemény
volt és érzékeny. Nem tudtam megállni, hogy ne vegyem a számba. Nem akarom
sokáig ragozni a dolgot, a lényeg az, hogy keményen leszoptam a saját kutyánkat.
Beleélvezett a számba pedig ezt fiúknak még nem hagytam soha, de itt
kifejezetten én akartam. Iszonyúan jó volt, de utána nagyon szégyeltem magam.
Azért írtam neked, mert nem tudom, hogy mit csináljak. Azt hiszem, hogy ez
természetellenes dolog, de szeretnék Dömével "szeretkezni".