Bobby
Szia Petra vagyok, sokáig gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e
neked az én kis titkomat, de mivel nem tarthatom mindig magamban, ezért
elmesélem neked, hogy mivel töltöttem az idömet 16 éves koromban. Kisvárosban
laktunk, egy szép kertesházban. A ház a kertkapuhoz közel épült, szinte teljesen
eltakarva a kilátást az utcára. A kert hátsó részében örökzöldek voltak, a többi
rész pedig gazdagon be volt ültetve gyeppel amin nyaranta sokat napoztam.
Egy nyári szombat éjszaka volt, már igencsak késore járt az ido, a szüleim
is már rég aludtak. Halkan kinyitottam a lakás ajtót és kisétáltam a teraszra,
hogy egy kis friss levegöt szívjak odakint. Bobby nagyon megörült nekem mikor
meglátott, szerette, ha éjszaka kimegyek hozzá játszadozni. A mi Bobby-nk egy
jól megtermett dán dog volt. Nem tartottuk a lakásban, inkább csak házorzo
szerepe volt. Bár én annak idején nem emiatt szerettem annyira.
Csak egy kis
pólót és rövidnadrágot viseltem magamon. Mikor kinyitottam az ajtót, örömében
felém rohant és felugrott rám. Együtt döltünk el a földön. Már tudta, hogy most
mi fog következni.
Körbenéztem, hogy biztos legyek benne, hogy minden
rendben van, és nem lát meg minket senki. Felültem és szép lassan izgatni
kezdtem Bobby alsó felét a farka környékén. Éreztem ahogy farka keményedni kezd,
és egyre nagyobb lesz.
Kezemet közelebb helyeztem a farkához, lassan
körbefogtam egészen a farka tövénél a golyói közelében. Fejemmel közelebb
hajoltam, hogy a számmal is megízlelhessem kemény faszát. Erre Ö széjjelebb
tette lábait, hogy kényelmesebben tudjam leszopni öt. Bekaptam duzzadt
örömbotját. A számból kilógó részt a kezemmel kezdtem kissé pumpálni. Minden
szívásnál, amikor mélyebben a számba került farka, megpróbáltam lenyelni, hogy
még jobban érezzem iszonytató méretü farkát.
Lassan nyeltem mindig magamba,
szerettem kiélvezni minden centijét. Amikor farka kijjebb csúszott a számból, a
kezemmel stimuláltam öt. A szabadon lévo kezemmel pedig gyengéden a golyóit
simogattam.
Imádtam és élveztem ezeket a perceket, szerettem látni ÖT ahogy
élvezni azt amit úgysem tenne meg neki senki. Láttam a szemében, ahogy kéri "NE
HAGYD ABBA!!" Ilyenkor mindig keményebb és vér vörösebb volt a farka mint akkor,
ha csak egy utcabeli szuka kutyával lett volna dolga. Kéjesen szoptam, mert ezt
az élvezetet csak Bobby tudta számomra megadni. Kéjesen vettem mindig a számba
és toltam le egészen a torkomig. Nyelvemmel pedig farka hegyén játszadoztam.
Nem bírta túl sokáig ezt a fajta élvezetet, mert teste megremegett, és abban
a pillanatban valami forró és édeskés anyag töltötte meg a számat. Izlelgettem a
gecijét a számban,és nem sokkal késobb le is nyeljem az egészet.
Bobby
felkelt és nyelvével az arcomat kezdte nyalogatni.
Felálltam, a pólómat
lehúztam és a földre dobtam, a kis short levétele után teljesen meztelen voltam.
A mellbimbóim megkeményedtek, belegondoltam, hogy mekkora balhé lenne belöle, ha
ezt a szüleim megtudnák.
Bobby közelebb jött hozzám, nyelvével a
szeméremdombomat kezdte lefetyelni.
JÓL ESETT!!
Kicsit széjjelebb
terpesztettem a lábaimat hogy nagyobbakat tudjon nyalni. Már nagyon beizgultam,
kéjnedveimet már Bobby is ízlelgette, Szerette pinusom ízet.
OH! úgy
kívántam hatalmas vörhenyes farkát, hogy majdnem elájultam. Lassan négykézlábra
ereszkedtem, és megvártam amíg Bobby mögém kerül. Felmászott a hátamra, jobb
kezemmel hátranyúltam, no nem azért hogy segítsek neki behatoli igencsak lucskos
pinámba, hanem mert mielött teljesen belém hatolt volna több mint 20 centis
farkával szerettem volna még egyszer megérinteni.
Ö tudta ezt, és megvárta
amíg lassan végig simítom kezemet vastag farkán. Kicsi feljebb mászott rajtam,
és locsét apró lökésszeru mozdulatokkal nyomta belém.
Megvallom oszintén,
elötte volt már fiúval kapcsolatom, de nem igazán élveztem vele a szexet. De
Bobby mintha tudta volna, hogy mi kell az én szük lukamnak, mert érezte rajtam,
hogy hozzá kell tágulnom. Jó érzés volt, hogy pinámat teljesen kitöltötte farka.
Ütemes mozgásba kezdett a hátamon, átvettem tole a ritmust, amikor befelé tolta
dorongját fenekemet kitoltam és fejemet leszegtem, így farka hegyével el is érte
a méhemet.
Így mozogtunk ütemesen, mivel Bobby kissé sietett, nem tudtam
tartani vele a sebességet, így farka néha teljesen kicsúszott a testemböl. A
másik kéjes érzés akkor töltötte el testemet amikor rúdja újra belém hatolt.
Éreztem , hogy közeleg a vég, de Bobby még sehol. Mivel ekkor már tanultam
jógázni, elovettem a hüvely mozgatási technikámat. Bobby erre begyorsított és
egy hatalmas lökéssel élvezett belém.
Én is feljutottam a csúcsra, testemen
végig vonaglott a kéj.
Arccal a földre borultam, fenekem még mindig a
magasban volt. Bobby mintha érezte volna mi történt, még mindig kemény faszával
alapos és érzéki hegedu vonásokat tett bennem.
Fenomenális ÉRZÉS volt!
Néhány perc múlva felálltam (ez volt az egyik kedvenc pózom akkoriban),
szétterpesztettem a lábaimat, és a kíváncsian figyelo Bobby felé mutattam
bozontosomat. Széthúztam nagyajkaimat, hogy csiklóm még elérhetöbbé váljon
számára. Neki sem kellett több, hozzám lépett és az elöbb általa megöntözött
lyukamból kezdte kinyalni a kifolyó magját.
Orjíto érzés volt számomra.
Másodjára ebben a pózban élveztem el.
Lassan világosodott, nem akartam, hogy
szüleim meglássák kicsapongó életemet Bobbyval. Összeszedtem a ruháimat, és
Bobby-t otthagyva bementem a szobámba.
Sajnos nem sokáig tartott ez a dolog,
mert osz felé egy autós az úton elütötte az Én szeretett Bobbymat. Késobb az én
figyelmem is a FIÚK felé tolódott el, de az már egy másik történet.