Állati jó dolog
Editet egy szexpartyn ismertem meg. Mosolygós, kis növésu, enyhén
molett, amolyan segges-melles, harmincegynehány éves lány volt. Azt hiszem, a
férfiak az ilyen típusra mondják azt: édes kis töltöttgalamb. Hamar
összebarátkoztunk, közös volt az érdeklodési terünk (szex), és az ízlésünk, jól
megértettük egymást minden téren, s gyakorta elofordult, hogy nálam töltötte az
éjszakát, persze nem mindig alvási céllal.
Mikor a lakásom felújításra
szorult, felajánlotta, hogy néhány napra költözzek hozzá, (kb. 60 km-re innen,
egy kis falu) amíg a munkák befejezodnek. Eloször szabadkoztam, nem akartam
kényelmetlenséget okozni neki, de olyan kedvesen invitált, hogy a végén
rábólintottam a dologra.
Szépen felújított, régi típusú, tornácos
parasztházban lakott, amelyhez hatalmas udvar és gyümölcsöskert tartozott. Hamar
otthon éreztem magam, és nagyon jót tett a vidéki frisslevego, szinte
újjászülettem már az elso nap után. Tulajdonképpen semmit nem csináltunk, csak
élveztük a nyarat, ökörködtünk, sétáltunk a kutyájával, Agával, lejártunk a
közeli bányatóra nudizni, és élveztük, hogy a fiatal srácok megbámulnak minket.
Egy este aztán, néhány pohár jófajta vörösbor után azt mondta nekem.
-
Van egy kis füvem. Kérsz?
- Miért is ne? - mosolyogtam rá. - Dobjuk fel még
jobban a hangulatot.
Gyakorlott mozdulatokkal sodorta meg a jointot,
rágyújtott, majd átadta nekem. Hamarosan az egész szobát betöltötte a cannabis
jellegzetes illata.
Fecsegtünk összevissza, röhécseltünk, egyszeruen
remekül éreztük magunkat. Rövidesen (mint általában mindig) a szexnél kötöttünk
ki.
- Próbáltad már az animalt? - kérdezte Edit mosolyogva.
- Nem. És
te?
- Én már igen. - válaszolta.
- Na ne hülyíts. Át akarsz baszni. -
nevettem fel hangosan.
- De komolyan. Hidd el! - bizonygatta.
- Ugyan
már! Csak szórakozol velem.
- De tényleg! Hidd már el! Igazat beszélek.
- Na persze, persze. És mivel?
- Agával.
Aga, a jól megtermett dog
ott feküdt Edit lábainál, és a neve hallatán felkapta a fejét.
- Ez most
komoly? - kérdeztem hitetlenkedve, de a kétely már ott csengett a hangomban.
- Becsszóra mondom. Nem akarod kipróbálni? Agának már van gyakorlata.
-
Nem, nem, köszönöm. De. Még most sem tudom elhinni.
- Miért? - kérdezte. -
Azt hittem, te nem vagy prud.
- Persze, hogy nem. Nem is azért mondom. Csak
meglepett a dolog.
- Értem.
- Na és milyen volt?
- Szuper. Próbáld
már ki!
- Nem, tényleg nem. De ha egyszer. Szóval megnéznélek benneteket. Ha
tényleg igaz ez az egész.
- Most megfelel?
- Most???
- Persze.
-
Had lássam. -vigyorogtam, s arra vártam, hogy azt mondja, csak tréfa volt az
egész.
Ehelyett viszont gyorsan ledobta pólóját, lerántotta bugyiját, és
magához hívta a kutyát. Azt hiszem Aga megsejthette, hogy mi fog következni,
mert izgatott farkcsóválás kíséretében orrát Edit ágyékához nyomta.
- Nézd
csak a körmeit. - szólt a barátnom. - Gondosan le vannak kerekítve, hogy nehogy
megkarmoljon az akció közben.
Töltöttem magamnak egy újabb pohár bort, és
kényelembe helyezkedtem a fotelben.
Edit felült a kanapé karfájára, és
széttette a lábait. Aga tudta a dolgát. Nagy, húsos, rózsaszín nyelvével nyalni
kezdte a puncit. Elég durvának tunt a dolog, attól tartottam, hogy ez fájdalmat
okoz, ám Edit arcán egészen más érzelmek tükrözodtek. Csak néztem, ahogy az a
hatalmas állat alaposan kinyalja gazdája punciját, és a látvány hatására
fészkelodni voltam kénytelen.
Edit rámnézett, és hamiskásan mosolygott.
- Na ezt figyeld - mondta.
- Fekszik! - parancsolt rá a dogra, mire az
engedelmesen elterült a padlón.
A hátára fordította, a kutya fegyelmezetten,
rezzenéstelenül turte, hogy a barátnom azt tegyen vele, amit akar. Eloször a
heréit masszírozgatta, aminek hatására a kutya vöröses fasza elkezdett
kikandikálni a fitymából. (Jó szó ez ide? Más nem jut eszembe) Finom, kis kezét
ráfeszítette a hímtagra, és fel-alá kezdte mozgatni, aminek a hatására egyre
nagyobb és nagyobb rész bukkant ki az eres kutyafaszból. Én bámulva néztem, mert
nem hittem a szememnek: hatalmassá duzzadt, szinte lüktetett.
Edit
átszellemült arccal hajolt az óriási, hajszálerekkel borított faszra. Eloször
érzékien körbenyalogatta a végétol a tövéig, majd szépen lassan bekapta, és
szopni kezdte. Járt a feje szorgalmasan, ajkai rátapadtak, és megpróbált minél
nagyobb darabot bekapni belole. Én csodálkozni kezdtem magamon, mert rendkívül
izgatónak tartottam a látványt. Néztem oket mozdulatlanul, s éreztem, ahogy a
vér a puncim felé áramlik, és rendesen beizgulok.
Abbahagyta a szopást, és
ráhasalt a kanapéra. Aga rutinosan felpattant, mögé került, mellso lábait o is a
kanapéra vetette, és párzó mozdulatokat kezdett végezni Edit fenekénél. A heves
mozdulatok miatt azonban nem sikerült behatolnia, csak toporgott ott, és a fasza
himbálódzott a levegoben.
- Segíts már! - hallottam meg Edit rekedt
suttogását.
Hirtelen elhatározással felpattantam, odaléptem hozzájuk,
megmarkoltam Aga hímtagját, (bizsergeto, izgató érzés volt, ahogy forrón
lüktetett a kezemben) és beigazítottam Edit puncijába. Hangosan felnyögött,
ahogy a méretes pénisz tövig nyomult belé, és az eb heves, vad mozdulatokkal
kefélni kezdte. Elragadtatottan bámultam, ahogy a kutya lihegve, lógó nyelvvel
magáévá teszi a gazdáját, és nem bírtam tovább magammal, lerántottam trikómat,
bugyimat, és lágyan masszírozni kezdtem a csiklómat, és megkeményedett
mellbimbóimat. Nem gondoltam volna, hogy az állatias ösztönök eme
megnyilvánulása ilyen hatással lesz rám, hogy ez a szokatlan, soha nem látott
helyzet ennyire fel fog izgatni.
Olyan volt az egész, mintha kívülrol láttam
volna magam. Talán a bor, talán a fu hatására mámoros ködbe vész azon percek
emléke. Fogalmam sincs róla, hogy mennyi ido telhetett el, amíg lezajlott ez, a
szó legszorosabb értelmében kutyapózban történo dugás, de egyszer csak azt
vettem észre, hogy Edit lehúzza magát Agáról, és kifészkelodi magát alóla.
Elkapta a nyakörvét, és odavezette hozzám. Sejtettem, hogy mire készül, de nem
volt erom tiltakozni. Szétfeszítette a combjaimat, és az eb fejét a lábaim közé
irányította.
Igazság szerint az elso néhány nyelvcsapás eléggé kellemetlen
volt, ugyanis nem állíthatom, hogy gyengéden csinálta, recés nyelvével erosen és
határozottan nyalta a puncimat, de az enyhe fájdalom néhány pillanat alatt
elmúlt, és átvette a helyét a zsigereim mélyén összegyulo gyönyörérzés, ami
lassanként elárasztotta a testem. Persze lehet, hogy ebben nem kis szerepe volt
annak, hogy barátnom közben elkezdte szívni, nyalni, szopogatni a melleimet.
Amikor épp érezni kezdtem, hogy rövid idon belül elindulok a csúcs felé,
Edit ismét átvette az irányítást. Elráncigálta tolem a szorgalmasan nyalakodó
kutyát, és megszólalt.
- Állj négykézlábra!
- Miért? - kérdeztem, holott
nagyon is jól sejtettem, hogy mit tervez.
- Ne kérdezz semmit kedves, csak
tedd, amit mondok!
Engedelmeskedtem, és térdre ereszkedtem. O farral felém
mögémtuszkolta Agát, aztán nyelvével jókora adag nyálat kent szét a puncimon,
gondolom a könnyebb behatolás érdekében, (bár szerintem nem lett volna szükség
rá, elég nedves voltam "magamtól") majd az eb péniszét hátrahajtva a lábai
között, lassan elkezdte azt belémvezetni. Mit mondjak, elég furcsa érzés volt,
de egyben rettenetesen izgató. Feszített, betöltött. Forró volt, és hihetetlenül
kemény. Nagyon-nagyon élveztem.
Mivel Aga ebben a felállásban nem tudott
mozogni, én kezdtem el oda-vissza hintáztatni az altestemet, miközben Edit
gondosan ügyelt a megfelelo ritmusra, intenzitásra, sot még arra is tudott
figyelmet fordítani, hogy ujjaival a csiklómat izgassa.
Nem tudom, hogyan
írhatnám le azt, amit akkor éreztem, de azt hiszem, ezt csak olyasvalaki értheti
meg, aki már átélt valami hasonlót.
Nem akarom túlszaporítani a szót,
lényeg: hatalmas orgazmusom volt. Szinte elbogtem magam a megkönnyebbüléstol
mikor a csúcsra értem, kezem-lábam reszketett, testem verejtékben úszott. Alig
volt erom felmászni a kanapéra, és levego után kapkodva, félig lehunyt pilláim
alól néztem, ahogy Edit a fotelbe ülve, az elobbiekhez hasonló módon
felnyársalja magát a kutyus faszára, és o is a csúcsra járatja magát.
Itt
valahogy filmszakadás van. Isten bizony nem tudom, mi a fene történt, meddig
tartott a bódulat, csak arra emlékszem már, hogy lecsillapodva, összeölelkezve
hevertünk egymás mellett, és szegény Aga még mindig merev hímtaggal toporog
mellettünk, halk nyüszítéseket hallatva. Önkéntelenül csúszott ki a számon:
- Szegény kutyus.
- Elégítsd ki!
- Ugyan már!
- O megtette a
magáét. Tartozunk neki ennyivel, nem gondolod? - kérdezte Edit kis nehezteléssel
a hangjában.
- Végül is... Lehet, hogy igazad van.
- Na gyerünk! Szopd
le! Hidd el, különleges élmény, élvezni fogod. És ne félj, segítek.
-
Rendben.
Lemásztunk a padlóra, és két oldalról Aga hasa alá tornásztuk
magunkat. Csupán néhány centire himbálódzott az orrom elott a hatalmas,
vörhenyes kutyafasz. Nem tudtam mit tegyek.
- Látom az arcodon az undort. De
ne így gondolkozz. Engedd el magad, és tedd azt, amit a vágyaid diktálnak.
Lehunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet, és óvatosan a számba vettem
Aga hímtagját. Azt vártam, hogy kellemetlen íze lesz, és felkészültem, hogy
esetleg hányinger fog elkapni, de meglepetésemre semmi ilyesmi nem történt.
Tény, hogy furcsa érzés volt, furcsa illat, olyan... Nem is tudom, hogyan
jellemezhetném.
- Gyerünk! Szopjad! - biztatott barátnom.
Mélyebben a
számba vettem, nyelvem ráfeszítettem, és elkezdtem dolgozni a fejemmel. Csak
szoptam, szoptam, és egyre jobban élveztem a dolgot. Bekaptam amennyire csak
bírtam, teljesen betöltötte a számat, az orromon át is alig kaptam levegot.
Hegyes vége a mandulámat, torkomat csiklandozta.
Egy ido után elfáradtam, és
kivettem a számból.
- Remek, nagyon jól csinálod Mesikém. - mondta Edit, s
míg én kifújtam magam, o nem tétlenkedett, szorgalmasan körbenyalogatta, bekapta
kutyája péniszét, miközben erosen megmarkolta a tövénél, és verni kezdte. Amikor
aztán úgy találta, hogy újra akcióra kész vagyok, rámparancsolt:
- Gyerünk!
Tedd ide a kezed! Úgy. Jó. Csináld, ahogy én! Gyorsabban! Gyerünk, szopjad!
Nagyszeru, remekül csinálod! Még! Mélyebben! Gyorsabban! Szopjad!
Éreztem,
ahogy Aga izmai megfeszülnek. Párzó mozdulatokat tett, nekem már csak arra
kellett figyelni, hogy ne engedjem ki a számból, mozgott o, szabályszeruen
szájbabaszott.
Minden átmenet nélkül jött a magömlése, meglepodtem. Egyszer,
kétszer, háromszor, négyszer, ötször, csak spriccelt a számba, folyamatosan
próbáltam lenyelni azt a fura ízu valamit, de nem bírtam vele, egy része kifolyt
a szám sarkainál, s rácsöpögött a melleimre. Azt hittem, már sosem hagyja abba,
megállíthatatlan az a spermazuhatag, mert csak pumpálta belém az ondóját,
hullámokban, újra és újra, és közben úgy éreztem, hogy hímtagja még óriásibbra
duzzad a számban.
Aztán egyszer mégiscsak vége lett. Ahogy kivettem a
kutyafaszt a számból, még spriccelt egyet az arcomra, én pedig fáradtan
hátrahanyatlottam. (Elég macerás úgy kifacsart pózban egy kutya alatt
"feküdni".) Ízlelgettem még egy ideig a számban maradt spermát, azon tunodve,
vajon kiköpjem-e, vagy lenyeljem, s bár már mindegy lett volna, azért mégis a
kiköpés mellett döntöttem.
Miután a zuhany alatt alaposan ledörgöltük
egymást, töltöttünk egy-egy pohár bort, és a hálószobában az ágyra heveredtünk.
- Milyen volt? - kérdezte Edit huncut vidámsággal.
- Érdekes.
- ???
- Jó.
- Eljössz máskor is?
- Igen. Azt hiszem.
- Ezekszerint nem
bántad meg?
- Nem, dehogy. - mondtam, és oszintén így is gondoltam.
-
Tudod, én már elég régóta... És nem csak Agával. A szomszédomnak van egy
gyönyöru csodöre. És néha kölcsönkérem egy kis sétalovaglásra.
- Komoly?
- Bizony ám! Ha akarod, egyszer azt is kipróbálhatod. Végül is egy lófasz,
az azért nem semmi.
De az a nap még nem érkezett el...